keresés:

belépés

 

2011

2011. november 07.

Ültess egy tölgyfát!

Az önkéntes programot november 11-én tartják, csatlakozva a WWF International 11-11-11 nevű nemzetközi kezdeményezéséhez, amely összegyűjti, hogy 2011.11.11-én 24 óra alatt ki mit tesz a természet védelméért. Mutassuk meg a világnak, mi mit teszünk! A Biomix csapata ezúton is szeretné ezt a kezdeményezést támogatni. Legelőször azzal, hogy olvasóival és vásárlóival is megosztja a WWF mára hagyománynak számító önkéntes napját.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a WWF idén is megrendezi immár hagyománynak számító önkéntes napját a Nagykőrösi Pusztai Tölgyesek LIFE projektterületen. A pusztai tölgyesek megvédésében idén háromféleképpen segíthetnek az önkéntesek:

Elsőként lehetőség van kocsányos tölgy makkültetésre. Az elültetett makkokból tölgycsemeték majd felnőtt tölgyfák fejlődnek, pótolva a hiányzó fákat a pusztai tölgyesbenAki inkább kreatív oldalát szeretné megcsillogtatni, az részt vehet a Pálfája Oktatóközpont kertjében a szabadtéri tapintópálya felújításában. A természetes anyagokból készülő tapintópálya az évente idelátogató több ezer gyereknek segít játszva megismerni az erdő világát.  Ha pedig valaki igazi terepi feladatra vágyik, az rész vehet a strázsa-hegyi tanösvény kijelölésében.

Nagykőrösön a Strázsa-hegy ad otthont a kizárólag a Duna-Tisza-közén élő, gyönyörű virágnak, a tartós szegfűnek. Az ösvény kijelölésével ezt a ritka virágot a letaposástól megvédjük. A program 10-kor kezdődik és körülbelül 15 óráig tart majd. A helyszín Nagykőrös, Pálfája erdő, Csókás-erdő és Nagyerdő.

Az előrejelzés szerint száraz, hűvös idő lesz, ideális egy kis szabadtéri tevékenységhez Időpont: 2011. november 11. 10:00-15:00

Helyszín: Nagykőrösi Pusztai Tölgyesek Natura 2000 terület.

Találkozó: 2011. november 11., 10:00, nagykőrösi vasútállomás (odautazás egyénileg, autóval vagy vonattal)

Jelentkezés: 2011. november 8-ig az onkentes@dinpig.hu címen. Jelentkezzen mielőbb, mert a résztvevők száma korlátozott, és a jelentkezőket a beérkezés sorrendjében regisztrálják. Feltétlenül írja meg, hogy hányan mennének, honnan és milyen közlekedési eszközzel (autó, vonat, busz) érkeznek, hogy a vasútállomástól az erdőbe történő kijutást meg tudják szervezni. A jelentkezőknek a végleges programot és minden szükséges információt e-mailben elküldenek. Nagyobbacska gyerekeket és kutyát is vihetnek.

Várnak mindenkit szeretettel!

Forrás: WWF Magyarország

Tekintse meg néhány termékünket

ALMAWIN GÉPI MOSOGATÓ TABLETTA

ALMAWIN GÉPI MOSOGATÓ TABLETTA

2 146 Ft

Az AlmaWin Gépi mosogatószer tabletta mindenféle edényt higiénikusan megtisztít. A makacs ételmaradékokat, keményítőt és tojásfehérjét hatékonyan eltávolítja. Foszfát és klórmentes, kíméli az edényeket és a mosogatógépet. A tökéletes tisztaság elérése céljából javasoljuk az AlmaWin regenerálósó, valamint az AlmaWin gépi öblítőszer használatát.

részletes termékadatok » akciós termék

db

ALMAWIN FOLYÉKONY MOSÓDIÓ 750 ML

ALMAWIN FOLYÉKONY MOSÓDIÓ 750 ML

1 944 Ft

Színes és fehér mosáshoz a mosódió erejével, természetes öblítéssel. A mosódió egymagában gyengéden ápolja a ruhákat, öblítő használata szükségtelen. A mosott ruhák könnyen vasalhatók, az illatot az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó Verbéna adja.

részletes termékadatok » akciós termék

db

 VARÁZSCSOMAG ÖKO NORM

VARÁZSCSOMAG ÖKO NORM

5 273 Ft

A gyerekek állandó felügyelet nélkül is használhatják, mivel sem külsőleg, sem a  szervezetbe bekerülve nem okoz allergiás, illetve toxikus tüneteket. Elősegíti a kreatív pillanatokat, és még órák után is a beszínezni nem kívánt anyagok, felületek egy kis víz segítségével nyomtalanul eltüntethetőek.

A csomag tartalma: 12 db-os csepp alakú zsírkréta, 9 színű varázsfilc és egy Multi Coll ragasztó.

részletes termékadatok » akciós termék

Jelenleg nem rendelhető

Ingyenes házhozszállítás!

25 000 Ft feletti vásárlásokat cégünk díjmentesen kiszállítja Önnek!

Vásárlói vélemény

"Kedves Biomix Csapat!

Gratulálok a gyönyörű honlaphoz!
Az oldal maximálisan felhasználóbarát, nagyon igényes, rengeteg hasznos funkcióval ellátva. Vásárlói szemmel nézve engem meggyőzött, mert széles termékskáláról választhatok, könnyű használni a kereső funkciót, egyszerű rendelni, valamint a házhozszállítás megkímél a cipekedéstől is. Kívánom a legjobbakat és sok sikert a folytatáshoz!"

Kerékgyártó Anna

Bio babaápolásBio savtalanításBio alakformálás