Nem sokkal ezután Amiens-ben megkeresztelkedett, otthagyta a sereget, és misszionárius lett. 371-ben a Loire menti Tours püspökévé választották. A legenda szerint Márton (alázatból) a ludak óljába bújt, hogy kitérjen püspökké választása elől, de a ludak gágogásukkal elárulták a szentet, így "kénytelen volt" a püspökséget elvállalni.
Úgy tudni, meggyőző, hiteles, jótékony püspök volt. Időszámításunk után 397-ben hunyt el. Halála után váratlanul igen népszerűvé vált. Ő az első keresztény szent, aki nem mártírként emelkedett az oltárokra. Franciaországban pedig az 5-6. század fordulóján egyenesen nemzeti szentként tisztelték.
Nekünk, magyaroknak pedig különösen kedves, hiszen a legenda szerint itt, az ország nyugati határán született. Korábban egyesek úgy vélték, a mai pannonhalmi apátság helyén, amit egykor szentmárton-hegyi apátság néven emlegettek, de most már biztosan tudjuk, hogy Saváriában, a mai Szombathelyen látta meg a napvilágot. Állítólag pontosan ott, ahol jelenleg is áll a középkori eredetû Szent Márton-templom.
Magyarországon a Szent Márton napi hagyományok több évszázados múltra tekintenek vissza. Az utóbbi időkben - 1997-től -, mind jobban újjáéled az újborhoz (akinek védőszentje) és a lúdhoz kötődő ünnepünk. Az ország legjelentősebb borvidékein a borászok, a borászatok fontos eseményként jegyzik az újbor megszületését és bemutatását.
A gyerekek lampionos felvonulásokkal, a felnőttek inkább a Márton-napi libával emlékeznek rá máig. Természetesen más népszokások is élnek még, amelyek e naphoz kötődnek. A gyerekek mindig örömmel várják ezt a vidám ünnepet, amely egyben a tél kezdetét is jelenti.
Mivel jelenleg a tél úgy tűnik még várat magára, használjuk ki a jó időt és legyünk sokat a szabadban. Próbáljunk feltöltődni, nagyokat sétálni, hiszen a tél beköszönte, minden ember szervezetének egy újabb próbatétel. Érdemes rá felkészülni.
Bio hírek

2010. november 09.
Jeles napok, libafalatok
Szent Márton, akinek nevenapját november 11-én ünnepeljük, a kora középkor egyik legnépszerűbb szentje volt. Egy római tribunus i.sz. 316-ban, vagy 317-ben született fia, aki apja kívánságára a légió katonája lett. A legenda szerint 18 éves volt, amikor lováról leszállva odaadta palástját egy didergő koldusnak.
A rovat további hírei
2010. november 02. A biológiai sokféleség megőrzése kulcsfontosságú az emberiség számára!
2010. szeptember 29. Bio vagy nem bio?
2010. augusztus 02. Környezettudatos építészet – zöldtető

Ingyenes házhozszállítás!
25 000 Ft feletti vásárlásokat cégünk díjmentesen kiszállítja Önnek!
Vásárlói vélemény
"Kedves Biomix Csapat!
Gratulálok a gyönyörű honlaphoz!
Az oldal maximálisan felhasználóbarát, nagyon igényes, rengeteg hasznos funkcióval ellátva. Vásárlói szemmel nézve engem meggyőzött, mert széles termékskáláról választhatok, könnyű használni a kereső funkciót, egyszerű rendelni, valamint a házhozszállítás megkímél a cipekedéstől is. Kívánom a legjobbakat és sok sikert a folytatáshoz!"




