keresés:

belépés

 

Bio tisztaság

Bio növények, amik tisztítják a szoba levegőjét

Nem csak szépek, de tartásuk egészséges is. A NASA kutatásai alapján bebizonyosodott, hogy egyes dísznövények kifejezetten jó hatással vannak a beltéri levegőre, mivel képesek kiszűrni a körülöttünk lévő mesterséges anyagokból származó veszélyes gázokat, mint például a formaldehid, ammónia és a benzol. Létezik egy olyan lista, amely tartalmazza azt az 50 levegőtisztító növényt, amelyek tisztító hatása már tesztek által is bizonyított, ezek közül a legismertebbek a következők.

 

 

Fikusz, Krizantém és Aloé Vera: megszűrik a levegőbe kerülő formaldehidet, ami mérgező hatással bír, ugyanakkor a rákkeltő anyagok közé is sorolják. Ez az anyag könnyen a lakásunkba kerülhet a kanapékkal, ugyanis ezek kárpitjában és anyagában egyaránt megtalálható. Ha rövid időn belül nagy mennyiségben lélegezzük be a formaldehidet, akkor elkezdi irritálni az orrunkat, szemünket, torkunkat, fájni kezd a fejünk és alvászavaraink is lehetnek tőle. Ne felejtsd el, hogy a sok jó tulajdonsága ellenére a Krizantém mérgező, ha szánkba vesszük, vagy ha a nedve a bőrünkre kerül.

Filodendron: elnyeli azokat a káros anyagokat, amiket a fa kezelésére használnak a bútoriparban.

Anyósnyelv, vagy más néven szobai szanszeviéria nagyon gyorsan és könnyedén növekszik és rettentően szívós. Nagyon jól megtisztítják a levegőt a méreganyagoktól és boldogan növekszenek olyan helyeken is, ahol esetleg más növény tönkremenne, kipusztulna (mint például egy nagyon meleg ablakpárkányban). Nagyszerű fürdőszoba növénynek és sötét helyeken is jól él.

Sárkányfa: elnyeli a benzolt és azokat az illékony anyagokat, amiket a festékek, lakkok és ragasztók kibocsátanak.

Kaktusz, Kukoricalevél, Repkény és Zöldike: elnyelik a cigarettafüstöt. A kaktusz és a sárkányfa csökkentik az elektromágneses szennyezést, amely a számítógép, a televízió és a mikrohullámú sütő alkalmazása során keletkezik.

Páfrány: hozzájárul a levegő nedvességtartalmának növeléséhez a párologtató képessége révén. Amennyiben macskát tart a lakásban, akkor mondjon le a páfrányról, mert levelei mérgezőek lehetnek kedvece számára.

Vitorlavirág: tisztítja a levegőt, beszívja a környezetünkben lévő mérgező gázokat és megóv az ártalmas cigarettafüsttől. Az iroda és otthonunk ideális növénye, főként a hálószobában érdemes tartani, ugyanis segít a belső környezet páratartalmának a szabályozásában.

Flamingóvirág: érdemes a konyhában elhelyezni, mivel semlegesíti a helyiségben összegyűlt ammóniát.

Majomfa: az a sajátsága ismert, hogy eloszlatja a negatív energiákat. Ha ideges, vagy izgatott, akkor ez a növény segíthet abban, hogy jobb kedvre derüljön.

A Csüngő Csokrosindát Dr. Wolverton használta az 1985-ös tanulmánya során ahol a növények szénmonoxid  és nitrogén-dioxid eltávolító képességét vizsgálta. Abban a szobában ahol sok csüngő csokrosindát helyeztek el, a szénmonoxid és a nitrogén-dioxid tartalom 24 órán belül lecsökkent szinte nullára.

Összességében a növények nem csak szebbé, otthonosabbá, de egészségesebbé is teszik környezetünket. Itt az ideje tehát, hogy eddigi előítéleteinket félretéve elhiggyük: nem a kaktusz az egyetlen, ami képes megélni a szobánkban. Hiszen egyik növény sem vágyik többre egy kevés víznél és gondoskodásnál… 

Néhány jótanács:  tartsuk tisztán a növények levelét, hogy hatékonyan végezhessék munkájukat. A virágföld felszíne is legyen törmeléktől mentes, hiszen a szűrés egy része itt megy végbe. És ami a legfontosabb:), ne felejtsünk el gyönyörködni bennük, hiszen nem csak egészségesebbé, de szebbé is teszik növényeink a környezetünket.

Tekintse meg néhány termékünket

EUKALIPTUSZ JÓ KÖZÉRZET ILLATKEVERÉK

EUKALIPTUSZ JÓ KÖZÉRZET ILLATKEVERÉK

2 520 Ft

A portugáliai termelőktől származó biológiai eukaliptuszból készített Euka- Jó közérzet illatkeverék pozitív hatással van a megfázás időszakában, főleg meghűléskor jótékonyan javítja a közérzetünket. A hidegterápiás termékek használhatóak egymagukban, vagy egymással kombinálva az átható megkönnyebbülésért.

részletes termékadatok » akciós termék

db

ALMAWIN OXIGÉNTARTALMÚ FEHÉRÍTŐSZER

ALMAWIN OXIGÉNTARTALMÚ FEHÉRÍTŐSZER

1 612 Ft

Folteltávolító hatás ökológiai vegyülettel már 30°C-tól. Az eredeti összetevőire, szódára, vízre és aktív oxigénre bomlik fel. Feloldja a szerves foltokat, mint a fű, gyümölcs, vörösbor, megakadályozza és eltávolítja a mosott anyagok és függönyök szürke fátyolosodását.

részletes termékadatok » akciós termék

db

ALMAWIN HÁZTARTÁSI TISZTÍTÓSZER 500 ML

ALMAWIN HÁZTARTÁSI TISZTÍTÓSZER 500 ML

919 Ft

Az AlmaWin háztartási tisztítószer pH-semleges, univerzális és erőteljes, a háztartásban jelentkező mindennemű tisztítási feladatra, mindenféle vízálló felületre (pl. csempe, padló, lakozott felület). Cukortenzidek és zsíralkohol szulfátok biztosítják a kitűnő tisztító hatást.

részletes termékadatok » akciós termék

db

Ingyenes házhozszállítás!

25 000 Ft feletti vásárlásokat cégünk díjmentesen kiszállítja Önnek!

Vásárlói vélemény

"Kedves Biomix Csapat!

Gratulálok a gyönyörű honlaphoz!
Az oldal maximálisan felhasználóbarát, nagyon igényes, rengeteg hasznos funkcióval ellátva. Vásárlói szemmel nézve engem meggyőzött, mert széles termékskáláról választhatok, könnyű használni a kereső funkciót, egyszerű rendelni, valamint a házhozszállítás megkímél a cipekedéstől is. Kívánom a legjobbakat és sok sikert a folytatáshoz!"

Kerékgyártó Anna

Bio babaápolásBio savtalanításBio alakformálás