Elkészítés:
A megtisztított ponty közepéből tegyünk félre 4 db másfél ujjnyi vastag, szép szelet halat, amelyet enyhén sózzunk le és tegyük a hűtőbe. A hal többi részét, a másfajta apró halakkal együtt, a karikára vágott vöröshagymával, az 1-2 db paradicsommal és zöldpaprikával, a sóval, annyi vízzel tegyük fel főni, hogy pont ellepjen a víz mindent. 60-80 perc lassú lángon való főzést követően, az alaplevet szűrjük le, a sűrűjét paszírozzuk át halpaszírozón, majd adjuk hozzá a pirospaprikát és ha szükséges engedjük fel leves állagúra.
Forrás után helyezzük bele a lesózott halszeleteket és az ikrát és lassú lángon még 6-8 percig főzzük. Ilyenkor már ne keverjük meg, hogy a halszeleteket ne törjük össze.
Aki erősen szereti tehet bele cseresznyepaprikát főzéskor.
Tálaláskor figyeljünk rá, hogy a halászlé csak forrón kerüljön az asztalra. Karikára vágott zöld paprikával és friss barnakenyérrel kínáljuk.
Fontos: a hal előkészítése szakértelmet igényel, ezért célszerű vásárlásnál, tisztított, darabolt és filézet halat vásárolni.






